Igen, igen, tudom, hogy megint régen jelentkeztem, de szerintem tudjátok az indokomat, és nem
írom le századjára is, mert már biztosan unalmas vagyok. Úgy gondolom, hogy megérte a késés, mivel szerintem eléggé izgalmas lett ez a rész, és remélem, hogy nem erre számítottatok.
Egy újabb díjjal gazdagodtam: 3. helyezett lettem a Sparks Fly Design blogversenyén, mégpedig a Legjobb nem fanfiction kategóriában. Köszönöm szépen! ♥
Felhívnám a figyelmet, hogy ettől a résztől kezdve előfordulhatnak a nyugalom megzavarására alkalmas, véres képek, illetve főleg jelenetek. Megkérek mindenkit, hogy saját felelősségre olvassa!
Létrehoztam a blogjaimnak egy Facebook-csoportot, ahova minden olvasó jelentkezését várom. --> LINK
Megpróbálok még az ősziszünetben egy részt hozni, bár nem garantálom.
Jó olvasást! xx
[ 2O13. O7. 18., csütörtök ]
 |
| The window |
- Szia, Amber vagyok - léptem oda, majd biztató mosolyt küldtem felé.
- Szia - motyogta alig hallhatóan, majd lehajtott fejjel elindult a nő mögött.
Újabb harsány és hangos nevetés tört ki, természetesen a lányok felől. Szánalmas pillantásokat küldtek Tina felé, de a lány Christinát követte, és hátra sem nézett.
Fejcsóválva mentem a többiek után az ebédlőbe. Az új lány legalább egy mosolyt megereszthetett volna, legalább felém, mivel egyedül én köszöntem neki. Átértünk az ebédlőbe, majd szótlanul beálltam a sorba. Tina volt az utolsó, de mivel megjelentem, hátrébb állt, azaz előreengedett.
Hirtelen Jenna termett mellettem, majd vigyorogva rám nézett.
- Neked sem szimpatikus ez az új lány?
- Nem zavar, hogy mögötted áll? - kérdésre kérdéssel válaszoltam, mire csak megvonta a vállát.
- Kit érdekel? Én mindig is kimondtam, amit gondoltam - mosolygott.
Már éppen, hogy álomba zuhantam volna, amikor hangosan kivágódott az ajtó, és Sierra trappolt be. Álmosan felültem, majd zavartan pislogtam.
- Mi a fenét csinálsz itt? - kérdeztem.
- Nem jössz fel a legfelső emeletre beszélgetni? Mindenki ott van, csak ti nem - mondta.
- Beszélgetni? - kérdeztem.
Közben Louis is felkelt, majd furán kapkodta a fejét köztem és Sierra között.
- Naa, gyertek már - kérlelt minket a lány, mire tehetetlenül megvontam a vállamat, és kikászálódtam. Felkaptam a fotelről a ruhámat, majd behúztam a fürdőbe, és levettem a pizsamámat, majd vissza a mai napi öltözékem. Kiléptem a helyiségből, és Sierra az ágyamon ült, közben le sem vette a szemét Louisról.
- Mehetünk? - rögtön felállt az ágyamról, amikor kijöttem, és abbahagyta a fiú bámulását.
- Te így jössz? - néztem végig Louison, akin pizsama volt. Azaz egy rövid gatya és atléta.
- Miért ne? - vonta meg a vállát, majd kilépett a szobából.
Követtük Sierrával, majd ő vette át a vezetést, mivel még nem jártunk a legfelső emeleten. A lány a folyosó legvégére ért, majd biccentett a plafon felé. Mindketten felemeltük a fejünket, és egy ajtót pillantottunk meg.
- Hogy megyünk oda fel? - kérdeztem, továbbra is a furcsa járatot bámulva.
- Csak figyelj - mondta Sierra, majd a falhoz lépett, és kopogtatni kezdett.
Pár pillanat múlva kinyílt az ajtó, és megjelent Jason feje.
- Végre már! - mondta, majd eltűnt. Összeráncolt homlokkal néztem felfele, de újra megjelent egy létra társaságában. Elkezdte lefele tolni, mire ösztönösen hátrébb léptem.
Már lent is volt a létra. Felülről, meg alulról is fogták.
Louis simán felmászott, aztán Sierra is, de én féltem. Mivan, ha leborulok?
- Na, gyere már - sürgetett Kevin, aki felülről fogta a létrát.
Erőt vettem magamon, és felléptem az első fokra. Görcsösen szorítottam a létra szélét, de úgy, hogy már az ujjaim is elkezdtek fehéredni. Csigalassúsággal lépkedtem fel, de végül csak felértem. Mindenki elismerően bólintott, én meg csak kínomban elröhögtem magam. Szerencsétlen vagyok, és kész.
Miután becsukódott az ajtó, körbenéztem a kicsi helyiségben. Még régebbinek tűnt, mint a lenti szobák és helyiségek. Legtöbb helyen por volt, amitől köhögni és tüsszögni kezdtem, de nem csak én. Jobb oldalt egy nagy ablak volt, ahol besütött a hold fénye. Mindenki oda vette az irányt, és leültek törökülésbe. Én is követtem példájukat, és úgy gondolom, elég sok por ragadt rám már az első pillanatban.
Mindenki beszélgetett valakivel, röhögött, sztorizgatott.
- Hé, Tinát nem hívtátok fel? - kérdeztem, mire mindenki furán nézett rám.
- Nem - röhögött fel Barbara.
- Miért?
- Fura lány, és nem való közénk - adta a választ, majd mintha mi sem történt volna, folytatta a vihorászást.
Mi ez a kiközösítés? Attól, hogy egy nappal később jött, még nem kell utálni. Szép lány, bár az igaz, hogy félénk, de attól még biztos jó ember. Kedvesnek tűnik, de nem ismerem, mivel velem sem beszélt, csak egy-két szót váltottunk. A többiek csak irigyek, amiért így néz ki. A fiúk meg.. nekik legalább lehetne eszük. Haha, persze, ezt én sem gondoltam komolyan.
Hirtelen felálltam, és elindultam az ajtó felé. Nagy erővel kirántottam, majd leguggoltam.
- Mi a fenét csinálsz? - kérdezte Kevin.
- Lemegyek Tináért - adtam a választ.
Nem vártam meg, hogy letolják a lépcsőt, mert dühös voltam. Simán leugrottam, majd nagy csapódással földet értem. Mindenki az ajtóhoz szaladt, és lefelé néztek rám. Kiterültem a mocskos szőnyegen. Éles fájdalom hasított a térdembe, és eltorzult arccal álltam fel.
- Ez mire volt jó? - kérdezte Jenna.
Nem adtam választ, hanem elindultam Tina szobájához. Szó nélkül feltéptem az ajtót. A lány az ablaknál állt, de amikor meglátott, nagyon megijedt. Fehér hálóing volt rajta, hátul a haja össze volt fonva. Vajon magának csinálta?
- Úristen, a szívbaj jött rám - szólalt meg, majd kifújta a levegőjét.
- Bocs - mondtam.
- Miért jöttél? - kérdezte kíváncsi tekintettel.
- "Buli" van a legfelső emeleten, és gondoltam, hogy szívesen jönnél - vontam meg a vállamat.
- Öhm, persze - mondta, majd halvány mosoly futott végig az arcán. - Átveszem a ruhám, jó?
Némán bólintottam, majd körbenéztem a kicsi szobában. Barna bőröndje még az ágy mellett hevert, érintetlenül. Miért nem pakolt még ki?
Nem volt több időm gondolkozni, mivel kirontott a fürdőből, és az ajtóhoz libbent. Én is elindultam, majd újra a folyosón találtam magamat. Kérdőn nézett rám, hogy most merre.
Elindultam a folyosó végére, majd felnéztem a plafonra. Az ajtó nyitva állt.
- Hé, itt vagyunk! - ordítottam fel, mire azonnal megjelent Louis feje.
Vigyorogva tolta le a létrát, majd biccentettem Tinának, hogy másszon.
Könnyen mozdulatokkal pillanatok alatt fent volt, majd én következtem. Ugyanúgy, mint az előbb, lassan lépkedtem a keskeny fokokon. Mikor felértem, megkönnyebbülten sóhajtottam.
Eltrappoltam, de egyszer majdnem orra buktam egy lécben. Hál' Istennek sikerült észrevétlenül szerencsétlenkednem.
Leültem Jenna mellé, és tekintetemmel Tinát kerestem. Az ablaknál ült, annak nekitámaszkodva.
Próbáltam bele-bele szólni a beszélgetésbe, de nem nagyon volt mit hozzáfűznöm. Fáradt is voltam. Louis mellettem ült törökülésben, én pedig nem önszántamból a vállára hajtottam a fejemet, és lecsuktam a szememet.
Biztos, hogy nem aludtam sokat. Maximum fél órát, bár megtörténhet, hogy nem pontosak a számításaim. Annyi biztos, hogy hangos kiabálásra keltem. Megdörzsöltem a szememet, majd lassan kinyitottam, és azt láttam, hogy a lányok Tinának ordibálnak mindenfélét, aki továbbra is az ablaknak támaszkodott, és csendben tűrte a véleményeket.
- Mi történik? - kérdeztem még mindig kábán, majd észrevettem, hogy Louis vállán van a fejem. - Ó, bocs - ültem fel azonnal. Ő csak egy mosolyt küldött felém, de mozdulatlan maradt.
Abban a szent pillanatban fordultam Tina felé, amikor megtörtént a baj. A lány az ablaknak ütötte a fejét, mire az betört, ő pedig hátrazuhant. Még a lélegzetem is elakadt. Mindenki döbbenten bámult hűlt helyére.
- Úristen! - üvöltettem fel, majd az ablakhoz rohantam. Lenéztem, de a sötéttől nem láttam semmit. - Úristen, úristen, úristen! Azonnal hívjatok mentőt! És Christinát! - a hangom remegett, és erőtlen volt.
Felfoghatatlan volt, ami történt. Egy másodperc alatt történet meg a baj, és nem jutott el az agyamig. Láttam mindent. Pont akkor kellett odanéznem.
Már csak én voltam fent, de hamar feleszméltem, és az ajtóhoz rohantam, majd gyakorlott mozdulattal leugrottam. Újra belenyilalt a fájdalom a lábamba, de nem foglalkoztam vele. A fele társasággal találtam szembe magamat, és mindenkinek rémület tükröződött az arcán.
- Többiek? - kérdeztem, miközben berontottam a szobánkba, zseblámpa után kutatva.
- Christináért rohantak - mondta Jenna.
Villámgyorsan kihalásztam a bőröndömből a lámpát, majd kirontottam a folyosóra. Intettem a többieknek, majd rohanni kezdtünk le a lépcsőn. Kivágtam a bejárati ajtót, majd villányért kutakodtam, de nem találtam. A zseblámpa segítségével megtaláltam az épület oldalán található betört ablakot, majd az alatta lévő füvet is megvilágítottam. Megtaláltam Tina testét, mire remegni kezdtem. Közelebb mentem, de nagyon lassan. A többiek megálltak ott, ahol voltak. Nagyot nyeltem, majd megálltam a test mellett. Holtan feküdt. A nyaka kitört, mellette vértócsa állt.
A gyomrom felfordult, és úgy éreztem, hogy azonnal kijön belőlem minden. Egész testem remegett, legszívesebben ordítani tudtam volna.
- HOL VAN CHRISTINA ÉS A MENTŐK? - üvöltöttem, mire Kevin egy lépéssel közelebb jött hozzám.
- Sehol nincs térerő - mondta, majd lehajtotta a fejét, és folytatta. - Christina pedig eltűnt - suttogta, mire döbbenten megfordultam.
- Hogy micsoda?
