Chapter 01. - Camp

Üdv!

Itt lenne az első rész, remélem elnyeri a tetszéseteket. Sok pozitív visszajelzést kaptam a prológushoz, és 5 feliratkozót is, amit nagyon köszönök! Ó, igen, a prológus. Az egyik blogversenyen harmadik helyezett lettem ebben a kategóriában, aminek nagyon örülök. A díjat megtekinthetitek az 'Awards' menüpontnál. Sajnos a feliratkozás modult még nem tudtam kirakni, mivel állandóan hibát ír ki a blogger. Megpróbálom minél hamarabb orvosolni a problémát, addig is iratkozzatok fel bloggeren (Olvasnivalók hozzáadása --> beilleszted a blog linkjét) és bloglovinon (Follow gomb) is. Annyit el szeretnék mondani az előző bejegyzésről, hogy az a múltat idézi fel, de erre később még rá fog térni a történet. Nem rizsázok tovább, jó olvasást és hagyjatok magatok után megjegyzést, pipát! xx

[ 2013. 07. 17., szerda ]

Camp

Idegesen markolásztam a bőröndöm fogóját és körbenéztem.
- Elnézést, merre van a buszmegálló? - fordultam oldalra. Egy idősebb férfi ment el mellettem.
Fekete öltönyt viselt, kezében aktatáska volt. Valahova siethetett, de mikor meghallotta a hangomat, megállt. Először végignézett rajtam, majd elmosolyodott.
- Ott fordulj el jobbra - mutatott egy négysávos kereszteződésre. - Ha kicsit tovább mész, meglátod a megállót.
- Köszönöm - mosolyogtam vissza rá, majd felkaptam a bőröndömet és elindultam. Gyorsabban szedtem a lábamat, mivel izgultam, hogy lekésem az egyetlen járatot. Befordultam a saroknál, majd messzebb megpillantottam a sárga buszokat. Mondhatni, hogy futottam a cél felé.
- Hova siet, kisasszony? - nézett rám felvont szemöldökkel egy férfi.
- Buszmegállóba - motyogtam, majd kis időre megálltam. - De elnézést, sietek.
Az idegen zavartan bólintott. Tovább loholtam, míg megérkeztem a megállóba. Az oszlopokhoz siettem. Gyorsan átnéztem az induló időpontokat, majd hogy melyik járattal kell utaznom. 3 perc múlva indult a busz, így gyorsan beálltam a sorba. Az előttem lévő végzett, ezért fellépkedtem a lépcsőkön, majd megálltam a vezető előtt. Kövér alkata volt és mogorva arckifejezése. Kifizettem a jegyet, majd elindultam hátra. Az egész tömve volt, de találtam egy szabad helyett az ablak mellett. Pompás! Mindig is szerettem bámulni az elsuhanó tájat, közben pedig zenét bömböltetni a fülemben. Leültem és elő is vettem szeretett zenelejátszómat. Betettem a fülembe a dugót, majd élveztem a kilátást és a zenét.
Kis idő múlva begördült a busz a végállomásra, így szedelőzködni kezdtem. Vállamra dobtam a táskámat, majd fogtam a bőröndömet és nagy nehezen leszálltam a járműről. Elég koszos és kicsi megálló volt, de rengeteg pad állt ott. Csomó huszonéves ült rajta, és szórakozott. Egy idősebb nő is velük volt, idegesen dobolt a lábával. Ők az én embereim! Lassan haladtam feléjük, de majdnem elbotlottam egy kőben, így minden szem rám szegeződött.
- Amber Hill? - nézett rám hideg tekintettel a nő.
- Igen, én vagyok - feleltem.
- Rád várunk régóta - mondta, majd megfordult a többiek felé. - Indulhatunk!
Mindenki engedelmesen felállt és követte a nőt. Én is utánuk indultam, de beragadt a bőröndöm fogantyúja, így azzal álltam le bíbelődni.
- Segítsek? - lépett mellém egy szőkés-barnás hajú fiú.
Tetőtől talpig végigmért, majd ő is elmosolyodott. Kék pólót, és fekete csőnadrágot viselt tornacipővel társítva. Menőn nézett ki.
Szó nélkül bólintottam egyet, majd nagy erőből megrántotta a fogót. Győzedelmes vigyor terült el az arcán.
- Köszi - motyogtam, majd mellőzve a további társalgást, elindultam, hogy beérjem a többieket. Már eléggé elől jártak, jól lemaradtam. Én, a szerencsétlen bemutatkozom.
Az ismeretlen, de helyes fiú mellettem lépkedett szó nélkül. Beértük a többieket, akik furán méregettek. Elkéstem, és várniuk kellett rám a buszmegállóban, meg az indulásnál is. Szép véleményük lehet rólam.
Még néhány perc séta után elérkeztünk egy gyönyörű helyre. Két nagy épült volt előttünk, szembe azokkal hegyek. A házak körülbelül 3 emeletesek lehettek. Sárga fala volt mindkettőnek, nagy ablakokkal. Kicsit régies volt az egész, de nagyon tetszett. Mindig is szerettem a régi dolgokat, beleértve zenéket, filmeket is.
- Megérkeztünk a szállásra, gyertek utánam - intett a nő, akinek a nevét még mindig nem tudom.
Beléptünk a nagy épületbe, ami belülről is szép volt. Két oldalon falépcsők vezettek fel az emeltre, lift nem volt. Középen egy öreg asztal állt. A bejárat mellett két bőrüléses kanapé állt.
A nő megállt az asztal mellett, szembe velünk.
- Köszöntelek titeket! - kezdte. - Christina Moris vagyok, de tegezzetek nyugodtan. Ez egy kissé régies tábor, de élvezetes lesz. Minden napra van programunk, egy pár kivétellel. Amint megfigyelhettétek, három emeletes a szállás. Nem jelentkeztetek olyan nagyon sokan, így elég sok üres szoba fog maradni, de kettesével fogtok aludni. Gyertek, menjünk fel az első emeletre.
Kis morajlás hangzott fel, majd fellépkedtünk az öreg lépcsőkön. Megálltunk az ajtók előtt. Christina, mint ahogy említette, kettesével elosztott minket a szobákba. Próbáltam a neveket és az arcokat megjegyezni, de csak néhány embert tudtam. Tovább mentünk az egyik ajtóhoz. Pár perc bambulás után Christina felnézett a papírjaiból, egyenes rám.
- Amber Hill és Louis MacLaine - mondta és az ajtó felé bökött.
Megjelent mellettem a segítőkész fiú, és egy kedves mosolyt küldött felém.
- Egy fiúval leszek egy szobában? - néztem döbbentem Christinára.
- Igen, van valami problémád ezzel? - vonta fel a szemöldökét.
Lemondottan sóhajtottam, majd benyitottam a szobába. Citrom illat terjengett mindenhol. Az ágyak messze egymástól, a szoba két sarkában álltak, mellettük éjjeliszekrény olvasólámpával. Közelükben két nagy szekrény állt. Szembe velünk nyílt egy ajtó, ott volt a fürdőszoba. Leültem az ágyra, és lefektettem a bőröndömet magam elé. Louis is helyet foglalt, majd bámulni kezdett. Eléggé kínosan éreztem magam, mivel le sem vette rólam a szemét.
- Örülsz, hogy egy szobába kerültünk? - szólalt meg végül.
- Aha - mondtam zavarodottan, majd kicipzároztam a bőröndömet, kinyitottam a szekrényt, és elkezdtem a cuccaimat elpakolni.
- Én is nagyon - vigyorgott, majd felállt, és mellém lépkedett.

Prologue

[ 2012. 07. 22., vasárnap ]

Prologue

                                 

- Készen vagy, szívem? - hallottam egy ismerős kiáltást a földszintről.
- Persze - mondtam, miközben lecipeltem a nagy bőröndömet a falépcsőnkön. - Biztos, hogy remekül fogjuk magunkat érezni.
- Tudom - lépett oda hozzám, majd száját az enyémre nyomta.
A csók után a csomagjainkhoz léptünk, majd egyesével kiszállítottuk őket a kint parkoló kék kocsihoz. A bőröndökkel együtt magunkat is bedobtuk - nem kell szó szerint érteni - az autóba. Becsatoltuk az öveket, majd Cody beindította a motort és elindultunk a szűkös utcán. Oldalra fordítottam a fejemet és a suhanó tájat néztem.
Codyval 2 éve találtunk egymásra egy buliban. A barátnőm, - aki már nem is az - Nora rángatott el oda, mivel be akart pasizni, de arra nem gondolt, hogy én utálok bulizni. Egyedül ültem az egyik barna kanapén és néztem a táncoló sokaságot. Tuc-tuc zene szólt a hangszóróból, arra rángatták magukat. El akartam húzni a fenébe, de leült mellém egy szőke fiú. Csak mosolyogva fürkészett, majd utána megkérdezte, hogy miért ülök itt. Nem akartam társalogni vele, mivel úgy gondoltam, hogy be van rúgva. Nem válaszoltam, ezért újra megkérdezte, kicsit hangosabban. Gondolom azt hitte, hogy nem hallottam a hangos zenétől. Felé fordultam, de a lehelete egyáltalán nem volt sör vagy más ital szagú, inkább mentolos. Sóhajtottam egyet, majd elmondtam, hogy miért vagyok itt, és hogy utálok bulizni. Kíváncsi mosoly ült az arcán, érdekelte, hogy mit beszélek. Mondókám után én is megkérdeztem, hogy ő miért nincs a tömegben. Megtudtam, hogy ő is ugyanúgy utál itt lenni, mint ahogyan én. Kicsit jobb kedvem lett, így elkezdtünk beszélgetni, utána pedig meghívott egy italra, és telefonszámot cseréltünk..
Így kezdődött minden. Utána pár randi múlva kapcsolatban voltunk, egy év után pedig összeköltöztünk. Nyár közepe van, és úgy döntöttünk, hogy el kéne mennünk kikapcsolódni, mivel én egész évben az egyetemen rohadtam, ő pedig dolgozott. Ránk fér már egy kis pihenés...
Gondolataimból a kocsi leparkolása vetett véget. Megérkeztünk a vonatállomásra. Kipattantam az autóból, majd segítettem kivenni a csomagokat. Kihúztam a saját lila bőröndöm fogóját, és elhúztam a peronig. Cody lihegve hozta a további 3 csomagot.
- Kösz a segítséget - nézett rám.
- Te vagy a férfi - vigyorogtam rá, majd ráültem a bőrönd tetejére, majd ő is követte a példámat. - Mennyi idő, mire beér a vonat?
- Öhm - nézett az órájára. - 20 perc.
Bólintottam. Elővettem a kis táskámból a fülhallgatómat és a telefonomat, majd bedugtam a fülembe.
- Elmegyek sétálni - ért a vállamhoz Cody keze.
Üvöltött a zene, így csak leolvastam a szájáról a mondanivalóját. Lassan telt az idő, de én csak a zenére figyeltem, és ritmusra ingattam a fejemet.
Egy belső hang az súgta, hogy forduljak meg, de nem foglalkoztam vele, hiszen a vonat érkezéséig volt még 10 perc. Vagy mégse? Egyre nagyobb késztetést éreztem arra, hogy megforduljak. Úgy éreztem, hogy nagy baj fog történni. Sokszor érzek így, de sosem történik semmi, szóval szerintem most is így van.
Kihúztam a fülemből a fülhallgatót, majd felálltam a bőröndömről és a vágányok felé néztem. Kiesett a kezemből a készülék. Rohanni kezdtem.
- Cody! - üvöltöttem többször is egymás után, de nem figyelt rám.
Mosolyogva sétált az egyik vágányon, zsebéből a fülhallgató zsinórja ment fel a füléig. Nem hallott semmit és nem is látott.
- Cody! - torkom szakadtából kiabáltam, és futottam, ahogy csak tudtam, de messze volt.
A vonat a háta mögött zakatolt, és fütyült, hogy vigyázzon az útból. Túl gyorsan ment, így nem volt ideje megállni. Cody az utolsó pillanatban hátranézett, majd kiült az arcára az ijedtség. Odaértem a vágányhoz, de már csak a vonat suhant el előttem. Összeestem, majd zokogni kezdtem, de levegőt sem kaptam...